gototopgototop
  1. Skip to Menu
  2. Skip to Content
  3. Skip to Footer>

Néptánc, népzene

Bátmonostor községben a Rozmaring Hagyományőrző Egyesület sikerekben és eredményekben gazdag múltra tekint vissza, ezen idő alatt elérte nevének dicső viselését. Jó hírneve és műfaji eredményessége által az ország különböző rendezvényeire és a világ különböző országaiba hívták meg nívós eseményekben való részvételre.

Az egyesület korábbi vezetője Papp István 1965. szeptembere óta 2006. januárjában bekövetkezett haláláig táncolt a bátmonostori együttesben. A néptánc iránti szeretetéből adódóan a hagyományok megőrzése, valamint a fiatalabb generációból egy olyan utánpótlás nevelése volt a célja, akik szeretik és tisztelik népük, illetve nagyszüleik kultúráját. A néptánccsoport viseletét természetesen ő készítette, ha szükséges volt pótolta, javítgatta. Az egyesület vezetését legkisebb lánya, Szerezláné Papp Katalin vette át. A ruhák karbantartása, javítgatása legidősebb lánya, Papp Mária feladata lett.

Mindennapi életük velejárója a hetente két próba megtartása a község Művelődési Házában, ahol a táncok gyakorlása az elsődleges cél.
A táncaikhoz szükséges népzenét a falu zenekara biztosítja.

Népi táncaink:
-Monostori karikázó
-Üveges tánc

1. kép: karikázó (Csömör): igyekszem képet szerezni hozzá
2. kép: üveges tánc (Csömör): igyekszem képet szerezni hozzá

 

 

Videógaléria

Képgaléria

Térkép